Néhány éves tapasztalatom alatt volt szerencsém megfigyelni, hogy nyárra hány, a fejét klímavásárlásra adó ember olvas utána kétes eredetű, szerkesztetlen oldalak sokságán a klímaberendezéseknek!?

Mindössze 4 szó különbözteti meg őket azoktól akik még soha nem olvastak a témában.

Mik is ezek:

Inverter (rendszerű)
Hűtő – Fűtő
Split

Ebben a kis írásomban csak a „split” szó jelentésére és az ezzel kapcsolatos gondolataimra térek ki!

Most leírhatnám, hogy ez nem jelent mást mint, hogy van egy kültérid meg egy beltérid amiket mi kötünk össze egymással, de akkor már vége is lenne a kis értekezésemnek! Ettől eltekintve nem akarom túl hosszúra nyújtani a mondandóm!

Szóval most felejtsük el az előző gondolatom és ugorjunk neki az elejétől.

A „split” szó angol nyelvből való fordítása hasítottat jelent!

Nálunk ez annyit takar, hogy hűtésben nézve a hűtőkör 4 db alapeszközéből 3 db kívülre kerül. Ez a három a folytó-adagoló. a kompresszor és a kondenzátor ami azért nagyon jó nekünk (mindannyiunknak) mert ezek igazán zajosak és elég komoly hőt bocsátanak ki magukból üzem közben! A 4-ik fő elem, az elpárologtató ami így értelem szerűen a beltérbe kerül!

Ezzel meg is válaszoltam azt is, hogy miért is nem nyerő lakótérbe klasszikus mobilklímát vásárolni, de azért kicsit befűszerezem a gondolatot!

Azontúl, hogy borzasztó csúnya, sokat fogyaszt (mert soha nem fogja tudni lehűteni az életteret és ha le is tudná visszafűtené magának) és olyan zajos mint nyári hétvégén az M7-es, legalább a szellőztetést megoldja mivel egy tekintélyes szigeteletlen csövön tolja ki a hőt amit fejlesztett. Így gyakorlatilag teljesen haszontalan, de legalább borsos árú jószág!

Ha van lehetőséged kerüld el de nagyon-nagyon messziről!

A split klímák jogilag helyszíni szerelést, regisztrációt és tesztet igényelnek. Szükséged van szakképzett klímaszerelőre, annak eszközeire és szaktudására!

A helyszíni szerelésnél ez a szerelő összeköti a heremetikusan zárt kört (hűtőkört), a kommunikációt és az OKJ törvény szerint várhatóan a villamos betáplálást is!

A klíma egy szükséges rossz a mai világban! Ha már rá kell szánnod magad a beszerzésére szerezz be olyat ami jó lesz neked akusztikai és hatásfok szempontjából is! Nem is merek beszélni arról, hogy menekülj a feketepiaci, számla nélküli, garanciamentes klímáktól és azok szerelőitől!

Legyél profi már az első perctől ahogy megfogalmazódik az igény benned / bennetek!

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy minket keress klímavásárlási szándékoddal (dehogynem azt akarom mondani), de ha egy mód van rá, ne a félprofikból válassz mert az olcsóbb lesz a drágább!

Üdv:

MJ